|
Valamikor január elején kezdődött a dolog.
Családunk jó részének - többek között nekem is - január közepén, végén, néhány napos eltérésekkel van születésnapja, s mivel nem vagyunk nagyon ünneplős típusúak, ezeket rendszerint nagy felhajtás nélkül szoktuk megtartani. A hölgyek kapnak néhány szál virágot, valami finomabb fajta bonbont, a férfinépek egy üveg, ízlésüknek megfelelő italt, és ha Attila (már számon sem tudom tartani, hányadik a család Attiláinak sorában) vejünk éppen nem készül munkába - általában készül -, még egy pezsgő is eldurran. Persze Levente esetében nem teljesen így zajlanak az események, de most nem róla van szó  .
Szóval ez az általános ügymenet, de az idei január kilóg a sorból, legalább is Zsuzsa szerint, mivel hogy idén értem el a hét évtizedes korhatárt. Hiába mondtam, ez inkább nyűg, mint ünnepelni való, nem engedett. Addig-addig, míg megegyeztünk, hogy a születésnapom utáni vasárnapon Zsuzskáékkal és Kisattilával hatan elmegyünk valahová ebédelni. Éppen ezért lepődtem meg a nevezetes napon, hogy a megbeszéltek ellenére gyanús csoportosulást észleltem a közelemben, és Vőattila kezében meglátva egy Törleys palackot, már sejtettem összeesküvés esete forog fenn. Sejtésem bizonyossággá vált amikor Levi is közelíteni kezdett, kezében egy nagyobb fehér borítékkal. Kicsit meg is torpantam, az üveget értettem, de mi az a boríték? Olyan mint egy dísztávirat! És valóban, majdnem az, egy nyomtatott üdvözlőkártya kerül elő a borítékból, mindenki lesi ahogy kinyitom. Az üdvözlő szöveget és az aláírásokat egy összehajtott papírlap takarja. A többiek kicsit közelebb lépnek, látszik rajtuk az izgalom, amivel várják, hajtsam már szét azt a lapot. Ne várjanak, szétnyitottam. Ha te is kíváncsi vagy mi volt rajta, nosza nyisd ki, ide teszem kicsiben!
Ez volt ám a meglepetés! Hirtelen nem is tudtam mit mondani, csak néztem a papírt. Bezzeg a többiek! A várakozás csöndje egyből zsivajba csapott át. Mindenki ecsetelte a dolog részleteit, hogy oktatás is lesz és utána vezethetem a gépet, és ketten még jöhetnek velem, már azt is eldöntötték, hogy Zsuzsa és Levi lesznek az áldozatok, és hogy nem kell most azonnal menni, megvárhatjuk a tavaszi jobb időket. Csak kapkodtam a fejem jobbra-balra. A kedélyek csillapodtával megállapodtunk, hogy nem kell sietnünk, áprilisra, májusra ütemezzük a repülést. Zsuzsa nem lenne Zsuzsa, ha nem csinált volna ebből is egy ugratást; néhány nappal korábban a munkahelyén, miután kinyomtatta az ajándékutalványt, komoly képpel fordult kollégáihoz - a férjem holnap tudja meg, hogy repülni fog! Mindenki szörnyülködött, - mi történt nálatok? Persze végül volt nevetés amikor kiderült, együtt fogunk repülni.
Bár még csak január vége van, áprilisig van még idő, azért ideje lenne megismerkedni eljövendő repülésünk főszereplőjével a Cessna 172-vel, és jelen pillanatban még fent sincs a szimulátor program a gépemen! A karácsony és Szilveszter közötti néhány napot Kisattila rendszeresen nálunk tölti. Ilyenkor az édes semmittevés mellett mindig jut idő számítógép-parkunk rendbetételére (nem véletlenül viseli Attila a rendszergazda melléknevet). Az idei - illetve immár a tavalyi - évben én kerültem sorra, egy eddig alaplap problémák miatt parkolópályára állított, meglehetősen izmos gépet Attila egy új alaplappal életre keltett, friss rendszert telepített rá, az eddig használt masina pedig némi tuning, és rendszertelepítés után Levente birtokába került. Itt állok tehát egy szinte csupasz géppel.
Az előző gépen a szimulátor program az évek során a sok kiegészítő következtében, mint a kisgömböc egyre dagadt, utolsó állapotában már 70 GByte felett járt. Eddig nem sürgetett az idő, volt időm elmélkedni melyek azok az addonok amelyekre valóban szükségem van. No, ezt a kényelmes lamentálást szakította meg az ajándékutalvány. Pikk-pakk települt a szimulátor a nélkülözhetetlen kiegészítőkkel, és még egy aránylag normális Cessna 172-t is sikerült kerítenem, megkezdődhetett az ismerkedés. Zsuzska valahányszor meglátta, hogy a monitoromon repülőgép kabin van, nekem szegezte - Papa gyakorolsz? Ennyi év után gyakorlásra már nemigen van szükség, de mit mondjak - gyakorlok.
Kisattila néhány hetenként aktuális látogatásainak egyikén, látva az éppen futó 2004-es szimulátort, mintegy mellékesen megkérdezte - nem kéne megpróbálni egy újabbat? - Á tudod, hogy próbáltam már az fsx-et és szaggatott. - De azóta már cseréltünk videokártyát! - Gondolod az elég? Látom keres az interneten, majd kiböki - ezen a gépen hasítania kell! Hát ha ő mondja biztosan úgy van. Ezek után nemsokára felkerült gépemre a 2020-as verzió is, ettől kezdve már az új Cessna emelkedett gyakrabban a levegőbe.
Már benne járunk az áprilisban, amikor egy szép napon szinte egyszerre mondjuk Zsuzskával - aki nem csak ötletgazdája a meglepetésnek, hanem a szervezést is magára vállalta -, lassan ideje időpontot foglalni. A családi tanács megállapodott 19-ei időpontban. Levinek még tart a tavaszi szünet, nem kell hiányoznia, Zsuzsa pedig majd kivesz egy nap szabadságot. Zsuzska telefonál, a nap rendben, azon belül 11 óra, inkább egy kicsivel előbb legyünk ott, az adott napon reggel telefonálni fognak, minden rendben van-e.
Ahogy közeledett a nagy nap, egyre gyakrabban néztük az időjárás előrejelzéseket, nem voltak bíztatók! Tán még riasztási fokozatok is voltak. Mindenesetre 19-én reggel szép napos időre ébredtünk, alig néhány barátságos kumulusz felhő úszott az égen, és hamarosan a várt telefon is megérkezett: a megbeszélt időben várnak minket. Hogy ne várjanak hiába, negyed tíz után beültünk Vőattila szép sárga autójába és irány Farkashegy.
Eddig nem írtam, de roppant önbizalommal néztem a repülés elé. Úgy éreztem ezt félkézzel is megcsinálom, nos a hátralévő idő csökkenésével együtt nem is lineárisan, inkább logaritmikusan csökkent önbizalmam. Felébredt bennem az örök aggodalmas, mekkora égést fogok produkálni! Ráadásul tanúi is lesznek, hisz két kritikusom - Zsuzsa és Levente - ott fog ülni a hátam mögött! De innen már nincs visszaút, lesz ami lesz!
Ha érdekel a történet folytatása, az FS2004 menü, Repülésem története című pontjánál elolvashatod.
|
