|
Huhh, ez rohammunka volt!
Az elmúlt szűk két hét napjait egyfolytában könyvekkel, papírhalmokkal körülbástyázva, a billentyűzet püfölésével töltöttem.
Május ötödikén délután kezdődött, akkor is, mint szinte mindig, a gépnél ültem, amikor csörög a telefonom. Idegen szám! Ritkán keresnek ismeretlen számról, akkor is jobbára téves a hívás. Ezúttal nem volt téves. Az illető mondja a nevét, de semmit nem értek belőle. Süket vagyok mint az ágyú, még ha jó a vonal akkor is gyakran visszakérdezek, most pedig mindenféle őrült zajt hallottam, csak a beszédet nem. Mondom neki, ez így nem lesz jó, ebből nem lesz beszélgetés, mire a vonal másik végén némi gépészkedés után normalizálódott a helyzet. Gondolom valami kékfogas kihangosító volt ludas a dologban.
Gyorsan kiderült, Hartyán Csaba a hívó, a név csak nagyon halványan ismerős. Talán egy-két éve a könyvtáros Nikolett mondott valamit a Bányászkör nevű túráról, még valami akció is volt itt Annavölgyön, mintha ezt a nevet említette volna. Kiderült, jól emlékeztem, tényleg Csabáról volt szó, és ezúttal is a Bányászkörhöz kapcsolódóan keres. Hazudnék ha azt mondanám, hogy semmit nem tudok erről a túráról, hiszen egyik fontos állomása, az egyik körnek a névadója, a Pálinkás-táró itt van tőlünk néhány méterre és a túra jelzéseit nem lehet nem észrevenni. Azt is tudom, sok kör van, ezek a környék bányáihoz tartozó létesítményeket járják körbe. Dicséretet érdemel aki kitalálta, mert már csak maga a túrázás is nagyszerű dolog, de ha ráadásul azzal jár együtt hogy a lassan kihaló bányász emlékekből valamennyit tovább éltet, akkor még inkább pártolandó. Csaba tulajdonképpen azért hívott, mert a túrákhoz kapcsolódóan indított egy blog sorozatot, amiből persze Annavölgy nem maradhatott ki ennek linkjeit akarta eljuttatni hozzám.
Más témára tértünk át - így utólag van egy sanda gyanúm, hogy Csaba hívásának ez volt az igazi oka - mondja, hogy olvasta bányatérképekről szóló írásomat és Alois Fischer... - had szakítsalak félbe - mondom, és nem hagytam folytatni. Megéreztem miről akar beszélni, csak azt nem értettem ,honnan tud róla. Mondom neki, az az írás, legalábbis az a fejezet érvényét vesztette, átdolgozás alatt van, mert egy Franciaországi hölgytől új információkhoz jutottam Alois Fischerrel kapcsolatban. Amikor hagytam szóhoz jutni elmondta ugyanezt, elmondta azt is hogy dokumentumokat is kapott és szívesen átküldi nekem is, - mondom küldje bátran akármi van, mindent köszönettel fogadok.
De ekkor az agyam már egész máshol járt, ahogy vége lett a beszélgetésnek és letettük a telefont, visszafordultam a gépemhez bezártam az addig ott várakozó alkalmazást, megnyitottam dokumentumaim között az Alois Fischer mappát és megnyomtam egy képzeletbeli stopper indítógombját.
Ezt a stoppert 18-án este állítottam le, így ez a bejegyzés csak pihentetőül, mintegy levezetésként készül. Mondjuk éppen ideje is van, hiszen az előző fejlécében szinte napra pontosan egy évvel korábbi dátumot írtam, és Kálmán barátom már kétszer is reklamált olvasnivaló után, sőt egyszer még H. Feri barátunkkal is üzent. Azt is mondta - vagy a Feri mondta? már nem emlékszem - utalva az előző bejegyzés témájára, hogy már minden kisrepülőnek integet, hogy igyekezzek már. Az integetéssel jó lesz vigyázni - mondtam - , ha nem akar öregkorára a falu bolondja címre pályázni.
Még alig kezdtem el, máris füllentésen kapom magam, amikor azt írtam, május ötödikén kezdődött. Egy csudát, január közepén volt a kezdés, no nem idén, hanem 2018-ban. Akkor történt..., hogy mi történt azt az 57. számú bejegyzés első felében már elég részletesen leírtam, had ne ismételjem el mégegyszer. Visszatérve az 57-ről, immár kezemben vannak a szépen bekeretezett jóminőségű fényképek és Ballus Zsigmond életének leírása. Hasonló helyzetben voltam, mint egy-két évvel korábban, amikor Csath Béla bácsitól és másoktól is kaptunk Zsigmondy Vilmoshoz kapcsolódó anyagokat, nem tehettük meg, hogy parlagon hevertetjük azokat. Ezért akkor Pannikával és még némi külső segítséggel, egy tűrhető minőségű tárlót állítottunk össze a bányász emlékszobában. Most ugyan az a helyzet volt, ismét Pannikával kooperáltunk, és az addig csak Zsigmondyt bemutató sarkot Ballus Zsigmond képeivel és életútjának leírásával többszereplőssé alakítottuk.
Az előbbi sorokat kicsit durcásan írom, mert az az igazság, nem nagyon szeretek az emlékszobával foglalkozni (na jó, odamenni és kritizálni azt szeretek). Abból a kevés alkalomból amikor belefolytam dolgaiba, mindig azt láttam valamiért mindig kuncsorogni kell. Bánhidi Józsi úgy szokott említeni mint a helyi hagyományőrző klub tagját, de én nem vagyok a klub tagja, én egy magánakvaló pasas vagyok aki - mint ahogy most is - a gép mellett ülve csinálja amihez kedve van. De ha Béla bácsi szól hogy erre jár Péterrel, vagy Kecskemétről telefonál D. László hogy jönnek Tivadarral, ők nem internetes cikkekre kíváncsiak, hanem az emlékszobát akarják megnézni abban a hiszemben, hogy az az én reszortom.
Miután jól kipuffogtam magam, hosszan ostoroztam az emlékszobát, bőszen hangoztatva, hogy én inkább a gép előtt ülve írom dolgaimat, ahhoz képest hiába volt nálam a Ballus Tivadartól származó leírás, nem tudtam rászánni magam a közreadásra. Úgy voltam ezzel is, mint a Mráz Lacitól kapott bányatérképekkel (46. számú bejegyzés). Amíg csak kettő volt belőlük, nem tudtam mit kezdeni velük, amikor kaptunk még hatot, abból már össze lehetett állítani egy normális cikket. Szeretem ha írásaim összefüggéseikkel együtt jelennek meg. Egy különálló Ballus anyag úgy éreztem - nem találok rá jobb kifejezést - csak úgy lógna a levegőben. Persze nem feledkeztem meg a dologról, de annyira kezelhetetlennek láttam a helyzetet, hogy még csak komolyan nem is gondolkodtam rajta, még akkor sem tudtam mozgásba lendülni, amikor 2022. nyár elején jött a fentebb már emlegetett telefonhívás Kecskemétről.
Tavaly szeptember végén telefonált a polgármesteri hivatalból az egyik ügyintéző hölgy, valamilyen módosítást kell elvégezni a honlapon, küldheti-e az anyagot? Hát persze, küldjed nyugodtan. Utána mondja fel kéne venni a kapcsolatot egy hölggyel, aki egy régi 1815-ös térkép ügyében érdeklődik Franciaországból, megvan a telefonszáma. Megnyugtattam, hogy én nem fogok Franciaországba telefonálni, franciául még enni-inni sem tudok nemhogy beszélni! Dehát a hölgy tud magyarul! Akkor sem! Megvan az imélcíme is! Miért nem ezzel kezdted? Azt küldd le.
Azt az 1815-ös évszámból azonnal tudtam hogy Annavölgy első, Alois Fischer által készített bányatérképéről van szó. Mióta elkezdtem foglalkozni Annavölgy bányászatával, és első írásom, a 'Föld alatt és föld felett' adatgyűjtése közben megláttam Schmidt Sándor könyvében, azóta ez a térkép a szívem csücske. Az előbb puffogtam az emlékszobára. Annak közepén csaknem teljes hosszban van egy asztal, azon üveglap alatt iratok dokumentumok térképek másolatai. Ezek között ott volt Fischer térképe is A4-es méretben! Nos ekkor egyszer én is kuncsorogtam. Zsigmondi Vilmosról kellett egy jó minőségű képet nyomtatni, mondtam nem lehet annyira szegény az eklézsia, hogy amellett egy normális méretű térkép nyomatot ne tudjon kifizetni. Szerencsére Schmidt Sándor nem sajnálta a Társaság pénzét a nyomdai munkákra, a szkennerem is elég tisztességes munkát végez, így még a csaknem A1-es méretű nyomat is élvezhető lett. Végül a fiatalember annavölgyi kötődésére tekintettel még fizetnem sem kellett érte.
Tehát a térképet ismertem, de hogy én milyen segítséget tudnék adni azzal kapcsolatban? Mindenesetre elküldtem egy levelet a megadott címre, abban azért azt is megírtam Dórának - mert közben a nevét is megtudtam Ágfalvi Dórának hívják -, hogy tőlem sok segítségre nem számíthat. A válaszon igencsak meglepődtem, szinte szabadkozva írta, inkább ő szeretne nekem segíteni, mivel Alois Fischer leszármazottja, édesapja Dr. Ágfalvi Imre Alois Fischer ükunokája. És hogy miben tudna segíteni? Édesapja hosszú évek munkájával tetemes mennyiségű adatot gyűjtött össze felmenőiről, és Dóra ezeket elküldené nekem.
Nincs rá jobb szó: meg kellett kapaszkodnom!
Alig csak átfutottam a kapott anyagot, de már éreztem, ha tudat alatt is, de valami hasonlóra vártam, és bár csak vázlatosan, de már láttam magam előtt a végeredményt, láttam magam előtt, hogy a Zsigmondy előtti idők jó részéről lehull a bizonytalanság leple. Nagy szavak, de akkor tényleg ekkora erővel hatottak a történtek rám.
Dórának volt egy kérése. A Fischer család harminc évig lakott itt Annavölgyön, azért használom ezt a megjelölést, mert bár abban az időben Annavölgy nem létezett de a család nem Sárisápon a faluban, hanem itt a bányahivatal épületében lakott. A családnak a harminc év alatt több halottja volt, köztük Alois Fischer első felesége is, akiket mind a sárisápi temetőben temették el. Dóra kérdése volt, fel lehet-e találni ezek közül valakiét.
Őszintén megvallva nem számítottam sikerre. Először a legegyszerűbb, de egyben legkevesebb sikerrel kecsegtető megoldáshoz folyamodtam, felkeresni a temetőt gondozó temetkezési vállalkozást. Mivel sejtettem hogy nyilvántartásuk számítógépen van, ahonnan minden temető adatai látják, ezért a legközelebbi, táti irodát kerestem fel.
Kopogok, bemegyek, köszönés, a hölgy telefonál állok az asztal előtt. Amennyit ki tudtam venni, privát beszélgetés volt, legalábbis halottról nem volt szó. Telt az idő és már azon gondolkodtam, hogy a Nyergesi, vagy inkább a Dorogi irodába menjek. Meg kell mondanom, a dorogi volt esélyesebb. Kínosan telt az idő, ezt a hölgy is érezhette, mert intett hogy üljek le, visszaintettem és támasztottam tovább a szék háttámláját. Telt-múlt az idő, a hölgy megunhatta hogy hallgatom a beszélgetését, egy pillanatra elvette fülétől a telefont és kérdi miért jöttem, de már beszél is tovább a telefonba. Állok tovább - néha roppant türelmes tudok lenni -, a hölgy kezdte elveszíteni türelmét, csaknem szemrehányóan szó, mondjam már hogy mit akarok, erre a felszólításra már csak meg kellett szólalnom - nyugodtan fejezze be a beszélgetést, megvárom. Ettől kezdve gyorsabban beszéltek, nem telt bele talán két percbe, és már rám is tudott figyelni
Amennyire irritáló volt kezdetben, annyira segítőkész volt, miután elmondtam mit szeretnék. Számomra elég hamar nyilvánvalóvá vált, hogy nem fogok sikerrel járni, de ő újabb és újabb névváltozatokkal próbálkozott. Végül csak el kellett adnia, de biztatott keressem bátran ha olyan adathoz jutok ami alapján esetleg sikerrel lehet próbálkozni. Nem muszáj odaautóznom, telefonálhatok is, és már írná a telefonszámot amikor jobb ötlete támadt, és a cég szórólapját adja.
Otthon mesélem a történteket Zsuzsának, a szórólapot meg csak ledobom a szekrényre. Kis idő múlva jön Zsuzska lányunk, rögtön meglátja a papírt - Papa mi ez? - mondom voltam Táton a temetkezési vállalatnál - na jó, de minek ez a papír? - adták hátha szükség lesz rá.
Tátról hazafelé jövetben spekuláltam, jónéhány évvel ezelőtt Sárisápon is volt temetkezési kirendeltség, egy házaspár vezette, illetve hivatalosan az asszony, de gyakorlatban a férje, Béla. Ha valaki, akkor Béla ismerte a temetőt, ha a keresett sírok megvannak akkor ő biztosan egyből mutatná, de sajnos jóideje már ő is oda költözött. Bélára gondolva az jutott eszembe, minden faluban vannak temetőjáró idős nők, férfiak, akik esetleg tudnának segíteni, hátha van ilyen személy Sárisápon is. Ki ismerhet ilyen személyt.
Nem jutott jobb ötlet eszembe, bementem a sárisápi polgármesteri hivatalba. Az annavölgyivel ellentétben itt nem ismerek senki, ezért az első utamba akadó hölgynek elmondom mijáratban vagyok. Gondolkodik, aztán elvezet egy másik hölgyhöz, neki is elmondom hogy temetőjárót keresek, de amikor rátérek hogy miért, akkor már ő folytatja. Hamar kiderült, Dóra a sárisápi polgármesteri hivatalban pont ennél a hölgynél érdeklődött, aki a nevem alapján átirányította az ügyet az annavölgyi hivatalba. Ezzel a kör bezárult, de sajnos sírokat nem találni.
Egyik levelemben, még valamikor október végén ezt írtam Dórának.
... szeretném ezt a korszakot kicsit bővebben kifejteni, a többi ismert személy életét, Annavölgyi munkásságát összefüggéseikben bemutatni. Előttünk a hosszú tél, több idő jut az ilyen jellegű tennivalókra, remélem sikerül összehoznom.
A hosszú tél már nem előttünk, hanem jócskán mögöttünk van, ehhez képest én semmit nem csináltam. Többször írtam már magamról hogy lusta vagyok, de magamban pont az ellenkezőjét gondoltam. Most nincs mit gondolni, nincs mentség, most május ötödike délután van van, és csörög a telefonom!
Ez a bejegyzés három, az annavolgy.hu -ra készült új cikk és egy régebbi írásom módosításának előéletéről szól. Ilyenkor általában idebiggyesztem, hogy itt melyik menüpont alatt található meg. Ezúttal kedves olvasóm, ha kíváncsi rá, el kell látogatnia az annavölgyi honlapra, ahol a Bányatörténetünk menüpont alatt találja őket az alábbi almenüpontokban:
Nevek a Hőskorból
Aloys Fischer a Térképész
Ballus Zsigmond az Annavölgyi Hídember
Bányatérképek Annavölgyről
|
