Na végre!

Már azt gondoltuk talán nem lesz belőle semmi, de végül is sikerült szabadságainkat egyeztetni. Gyorsan összekaptuk magunkat, sátrunkat, minden szükséges cók-mókot és irány a várva-várt horvát tengerpart, azon belül is Rovinj és Pula.

Még egyikünk sem volt Horvátországban, így kíváncsian vártuk, milyen élményekben lesz részünk. A célpontok kiválasztása kedves fotósom érdeme, aki miután Dubrovnikról le kellett mondania, szinte minden, az interneten fellelhető leírást és galériát végignézett. Így esett választása erre a két városra. És bizony jól választott!

Kora reggeli indulással, a határátkelést és két tankolást leszámítva megállás nélkül tettük meg az utat, és a déli órákban már sátorveréssel foglalatoskodtunk. Zsuzsa annyira várta már a tengert, hogy útközben még a fotózásról is megfeledkezett. Így nemcsak a hegyek közti viaduktok és alagutak hosszú sora maradt megörökítetlen, hanem az a csodás panoráma is ami Rijeka fölött a hegyekből kibukkanva szemünk elé tárult.

Közvetlen indulás előtt Zsuzsa még megnézte az időjárásjelentést, mely szerint Rovinjban esik az eső, és öt napig ilyen idő várható. Persze ismer engem, ezért csak félúton mondta el. Nekem ennyi elég is volt! Hogyan fogunk esőben sátrat verni! Ezúttal hiába emlegette, hogy ahol Ő van ott mindig süt a nap, vigasztalhatatlan voltam. Hiába sütött egész úton, én folyton csak a felhőket néztem, és szinte megkönnyebbülés volt mikor az Učka alagút túloldalán szemerkélő eső fogadott. Szerencsére nem tartott sokáig, és mire Rovinjba értünk, ha nem is szikrázó verőfény, de kellemes napos idő fogadott. És így is maradt az utolsó napig. A képeken is látszik, hogy a felhők gyakran fenyegettek, de esőt nem kaptunk.

Megérkeztünk Rovinjba, irány a Porton Biondi kemping. Mondanom sem kell, hogy ezt is Zsuzsa választotta ki még otthon. A lényeg, hogy közel legyen a városhoz. Nyaralás alatt ha nem muszáj nem szeretünk autót használni, ha csak lehet gyalogolunk, vagy tömegközlekedünk. Rovinj a gyaloglós városok közé tartozott.

Sátorverés után gyors ebéd, majd irány a tengerpart, szintén gyors fürdés, és e hosszú bevezetés után indulhatunk be a városba.

Amely ilyen a kemping bejáratától nézve.

A tengerparton sétáltunk a város felé, a kikötőből éppen egy turistákkal tömött hajó futott ki.

Rovinji sétáink kiindulópontja a kikötő mellett álló oroszlános óratorony előtti tér.

Először természetesen a város legjellegzetesebb látványosságát a Szt. Eufémia templomot vesszük célba. Áthaladva a Szent Kereszt kapun, amelyet szintén a valamikori velencei fennhatóságra emlékeztető oroszlán díszít, belépünk a sikátorok és turisták szinte áttekinthetetlen sűrűjébe. Fényesre kopott köveken ballagunk felfelé. Útközben elhaladunk a Szent Tamás templom mellett, amely annyira beépült a házak közé, hogy tényleg majdnem elhaladtunk mellette.

Felérve a Szt. Eufémia templom előtti kilátó teraszra, tekintetünket azonnal megragadja a napfényben szikrázó tenger végtelenje. Megfordulva hatalmasan magasodik fölénk a háromhajós templom és a mellé épített több mint hatvan méter magas harangtorony, tetején Szent Eufémia szélben elforduló szobrával. A templom egyik jobb oldali kápolnájában találtuk Szent Eufémia szarkofágját, melyet a legenda szerint a viharos tenger sodort ide Konstantinápolyból valamikor 800-ban.

Kihasználtuk a szép időt és felkapaszkodtunk a harangtoronyba, ahonnan páratlan kilátás tárult elénk. Sajnos a fényképek közel sem adják vissza a valóságot, de azért lássunk néhányat emlékeztetőül. Fotósunk kamerája meglehetősen csapongón fordult erre-arra. Először kempingünket vette célba, majd a Katarina sziget következett. A következő kép készítésekor Zsuzsa még nem tudta, hogy a párából elősejlő vrsar-i harangtornyot hamarosan közelről is látni fogja.

Ha lefelé pillantunk az óvárosra, rögtön megértjük miért hívják Rovinjt a kémények városának. Tekintetünket szinte vonzza a hajó kikötő és jacht kikötő mozgalmas látványa. Végül mielőtt lefelé indulnánk a hosszú lépcsősoron készült egy panoráma felvétel a kikötőről a Katarina szigettel.

Alig betelve a szép látvánnyal, a templom körüljárása után lassan ballagtunk visszafelé a kikötőve. Meglepődve tapasztaltuk, hány helyen lehet kijutni a tengerpartra. Néhol egy-egy kapualjból csak kis, alig asztallapnyi területre, máshol házak között, a tengerből kiemelkedő sziklákra. Ez utóbbiakat sokan használják fürdésre és napfürdőzésre.

A kikötőbe visszatérve pihenésként megbámultuk a vígan úszkáló halacskákat, miközben egy sirály nagy bátran sétálgatott mellettünk. Valószínűleg élelemre várt, mert amikor egy hajóról eleséget szórtak a vízbe, ő is szapora szárnycsapásokkal követte társait.

Ha már a harangtoronyból megcsodáltuk a kikötőt, itt az ideje, hogy közelebbről is szemügyre vegyük. Ott jártunkkor az Antara nevű luxusjacht volt a legszebb hajó a kikötőben. Persze másfajta vizijárműveket is láttunk, többek között csigákból, kagylókból, mindenféle tengeri herkentyűkből készült ajándéktárgyakat árusító bazárhajókat is. Közben jöttek-mentek a menetrend szerinti személyszállítók.

Zsuzsa kicsit csalódott, arra számított hatalmas hajókat fog látni. Vigasztaltam, Rovinj kisváros, kis kikötővel. Legyen türelmes, majd Pulában láthat nagy hajókat.

Egyik este megbeszéltük, szakítunk az autótlansággal és másnap kiruccanunk a környékre. Azon melegében ki is jelöltük Vrsar városát. Odafelé úton a Limski-fjord mellett haladtunk el, de csak néhány rövid pillantást vetettünk rá. Majd visszafelé jobban megnézzük. Még néhány perces autózás, és Vrsarban vagyunk, ahol Rovinjéhoz hasonló sikátorokon sétáltunk fel a Szent Márton templomhoz. A templom hangtornyából festői látványt nyújt a várost körülvevő szigettenger. Szűk és meredek utcácskákon, lépcsőkön ballagtunk le a kikötő felé. Egy kapualjban gyümölcsöt kínáló nénike mellett haladtunk el. Nem tudtunk ellenállni szíves kínálásának, vásároltunk hát egy nagy zacskó finom érett fügét, amit vígan el is majszoltuk a tengerparti sétányon üldögélve.

Vrsar nagyon kedves kisváros, ha nem Rovinjból jövünk ide biztosan nagyobb élményt jelentett volna. Visszaúton egyre azt figyeltük, honnan lehet a legjobban rálátni a Limski-fjordra. Nem tudom, hogy a legjobb helyet sikerült-e megtalálnunk.

Úgy gondoltuk közelebbről is szemügyre vesszük a fjordot. Útközben, mintegy véletlenül láttunk egy mellékutat amely az öböl végének irányába vezetett. Meglepetésünkre egy meglehetősen komoly turistacentrumot találtunk, kirándulóhajók kikötőjével. Több se kellett, jegyet váltottunk és némi várakozás után már a fjord meredek partjai között hajókáztunk.

E kis kitérő után ismét belevetettük magunkat Rovinj megunhatatlan sikátoraiba. Az óváros körüljárásával kezdtük, már amennyire lehetett. Sajnos a tenger felőli arcát nem láthattuk.

A rakparton sétálva megtaláltuk a három megmaradt tengeri Városkaput. Ezek bármelyikén keresztül az óváros házrengetegébe jutottunk. Az első a Pod Zidom, a második a Pod Lukovina, a harmadik pedig a Vizi kapu.

Teljesen mindegy melyiket választottuk. Belépve rajtuk egy csodálatos ódon hangulatú világban találtuk magunkat. Zsuzsának minden türelmére és ügyességére szüksége volt, hogy ne csak turisták seregét, hanem a hely hangulatát némileg visszaadó, csendes utcákat fotózzon. Az utolsó képen egy gyönyörű reneszánsz palota homlokzatát örökítette meg

A sok városnézésben megfáradt testünket minden nap megmerítettük a nagy sós vízben, ami először mindig hidegnek tünt, de az első lemerülés után már nagyon kellemes volt. Legnagyobb bánatunkra a strand nem nyerte el Zsuzsa tetszését, mivel nem túl jó úszó, a víz alatti jókora sziklák, a hirtelen mélyülő meder, no és a hullámok bizonytalanná tették. Ennek ellenére azért nagyon sok időt töltött a vízben, illetve a víz alatt. Míg a webmester a tűző napon heverészett, Ő búvárszemüvegével folyton vízalatti élőlények után kutakodott.

Városnéző sétáink során nem hagyhattuk ki az újváros felfedezését sem. Bár tényleg volt csillogó üzletekkel tömött vásárló utcája is, de azért a képek tanúsága szerint nem sokban, hacsak nem a turisták számában különbözik az óvárostól. Valamelyik szűk utcácskán lépjünk be és lássunk néhány hangulatos utcarészletet, végül a kikötői mólóról tekintsünk vissza. Megkapó ahogy a Szent Ferenc templom harangtornya kikandikál a háztetők fölött.

Lassan búcsúznunk kell Rovinjtól. Maradnánk szívesen, mert még sok órán keresztül barangolnánk házai között, üldögélnénk a mólón, vagy ennénk friss fügét, hatalmas őszibarackokat a piacon. De mennénk is mert időnk véges, és még előttünk Pula. Azt sem szeretnénk kihagyni. Fotósunk esti körsétával búcsúzik e mindkettőnk számára kedves várostól. Megvártuk a naplementét a Szent Eufémia templomnál, majd lesétáltunk a teljes fényében ragyogó kikötőbe, végül még utoljára visszanéztünk az óvárosra a kemping melletti tengerpartról.

Másnap reggel csúnya felhős időre ébredtünk. Lógott az eső lába, mintha érezte volna, hogy ismét útra készülünk. Szerencsére a sátrat szárazon tudtuk összehajtani. Míg én az utolsó csomagokat pakoltam be, Zsuzsa lesétált a recepcióra kifizetni a számlát. Kisvártatva izgatottan jött vissza. Két ÓÓÓRIÁSI hajó áll a kikötőben! újságolta. Jól van, jól van, mondtam, magamban pedig úgy gondoltam biztosan a szokásos kirándulóhajók kötöttek ki. Hanem amikor végeztünk a bepakolással és kigördültünk a kemping kapuján, földbe gyökerezett a Suzuki négy kereke! Zsuzsának igaza volt, két ÓÓÓRIÁSI hajó! Be sem fértek a kikötőbe! Kint horgonyoztak a város előtt. Rovinj még az utolsó napra is tartogatott meglepetést számunkra. A két gyönyörű hajó képével tényleg elköszöntünk a várostól.

A tengerhez közelebb futó mellékúton hagytuk el Rovinjt. Rövid időre megálltunk Bale-ban, sétáltunk egyet az eredeti középkori állapotukat őrző utcácskákon. Majd újabb autózás, és már Pula utcáin járunk. Ha valaki nem tudná pulai szálláshelyünket is Zsuzsa jelölte ki, és úgy navigált oda a Stoja kempinghez, mintha már sokszor járt volna erre. Rövid keresgélés után elfoglaltuk a hatalmas kemping legjobb sátorhelyét, és hamarosan a felállított sátor mellett ebédeltünk.

Pula a tömegközlekedős városok közé tartozik. A kemping ahhoz már messze van a várostól, hogy gyalog menjünk be és vissza. Marad az autóbusz, ami kényelmes mert elég gyakran jár és egyenesen a belvárosba visz. Városnéző sétáink kiindulópontja a Portarata tér. Innen a Sergius-diadalív alatt lépünk be az óvárosba, és némi cikk-cakkokat leszámítva egy kört leírva, szép sorban bejárhatjuk a város nevezetességeit. Induljunk is el. Első a Marija Formoza -templom, majd a Szent Ferenc templom és rendház következik, ahol egy római mozaik maradványai is láthatók.

Igazság szerint a Szent Ferenc-templom előtt a híres pulai római mozaikot kellett volna bemutatnunk, de sajnos nem tudjuk. Az útikönyv figyelmeztetett, hogy nem könnyű megtalálni, de mi kitartók vagyunk. Ha itt van, mi megkeressük. Hogy nehezebb dolgunk legyen egy jókora zápor is elkapott minket. Már harmadszor jártuk körbe és keresztül-kasul azt a háztömböt, ahol lennie kellett. Sehol semmi. Kellőképpen bőrigázva minden reményt elvesztve, Zsuzsa kérte adjuk fel. Csak még egy kisérlet, kérleltem. És ekkor egy kicsi útbaigazító táblát találtunk! Egy építkezés kellős közepére irányított minket. A mozaik védőburkolat alatt lapult, láthatatlanul!

Tovább haladva az óvárosban, a régészeti feltárás alatt lévő forumra értünk. Itt áll az Augustus-templom, majd a Mária mennybemenetele bazilika következik. Innen egy kicsit hosszabb sétával érjük el a gyönyörű, kettős ívű Porta Gemina-t. És a kör lassan bezárul.

A Stoja kemping elnyerte Zsuzsa tetszését, a sátor a vízparton, lapos kavicsos part, mi kell még? Reggelente sirályok ébresztettek. Mielőtt a táborozók felkeltek, övék volt a part. Zsuzsa korán kelő, így naponta figyelte őket, és szüretelt a néhány méterre álló jókora fügebokorról.

Kihasználva a príma strandot, amely szerencsére egyáltalán nem volt zsúfolt, Zsuzsa rengeteget volt vízben. Néhány felvétel zsákmányairól. Kész csoda, hogy hajlandó volt kézbe venni őket.

Pulában Zsuzsa számonkérte rajtam a korábban megigért nagy hajókat. Hiába mentünk le minden nap a kikötőbe, csak kis kiránduló hajókat láttunk. Az az igazság, láttunk két nagy hajót, de azok az Uljanik hajógyár sólyáin álltak.

Úgy látszik Pula sem elég nagy város, és a kikötője sem elég nagy! Mit tegyünk? Irány Rijeka! Az útikönyv szerint ott percenként jönnek és mennek a hatalmas tengerjáró hajók. Most majd meglátjuk. Korán indultunk, mert hosszú az út. A lassabb, de látványosabb tengerparti utat választottuk. A Plomin-i öbölnél pillantottuk meg először a tengert, és attól kezdve szinte egy pillanatra sem tévesztettük szem elől. Szégyen ide, szégyen oda, a krónikást úgy lefoglalta a kacskaringós útvonal, hogy a két kisváros nevét nem jegyezte meg. Utólag úgy gondolom Plomint és Mošćenicét látjuk, no és a feledhetetlen Kvarnert, háttérben Cres szigetével.

Átgurulva tengerparti üdülőhelyek hosszú során, hamarosan beértünk Rijekába. Némi keresgélés után még parkolóhelyet is találtunk. Irány a kikötő. Megnyugodva konstatáltuk, hogy ez nem az a perc amelyet az útikönyv említett, mert nem hogy nagy hajót, de még egy árva vizibuszt sem láttunk. Sebaj, már hozzászoktunk. Irány a város. A városkapu előtt üldögéltünk egy fagylalt erejéig, majd átsétálva alatta megnéztük a város egyetlen római kori emlékét a Római kaput. Sajnos ottjártunkkor sem a Dóm, sem a Szent Vitus templom nem volt látogatható, de fejünk felett ott magasodott a Trsat-hegy.

Némi tanácskozás után úgy döntöttünk, hogy nekivágunk az oda vezető 561 fokú lépcsősornak. Néhányszor bizony meg kellett pihennünk míg felértünk, sőt ahol a lépcsősor keresztezi a Rakovca utcát, egy árnyas padon néhány szendviccsel is erősítettük magunkat. Innen már csak egy rövid séta a Csodatévő Szűzanya-templom, mely Horvátország legszebb temploma. Jól esett sétálni a kolostor kerengőjén, majd visszatérve a templomba fotósunk kihasználta a déli órák néptelenségét, senkit nem zavarva fényképezhette a ráccsal zárt szentélyt és a főoltáron látható Csodatévő Szűzanya képet.

A templomból kijőve felballagtunk a Trsat erődhöz, amely mai formájában inkább vendéglátó hely, mint katonai létesítmény. Teraszán a webmester hideg sört kortyolgat, ezalatt fotósunk megörökíti az autópályát amelyen néhány nappal korábban jöttünk. És persze a kikötőt sem hagyta ki.

A lefelé út már sokkal könnyebb volt, amit nem is bántunk, mert még jó néhány órás út állt előttünk vissza Pulába. A rijekai kirándulás után visszaállt rendes napirendünk. Délelőtt fürdés, délután városnézés. Vagy fordítva! Persze halpiacra csak kora reggel érdemes menni. Sajnos az első képek nem jól sikerültek, és mire fotósunk észrevette és visszamentünk, addigra a hatalmas homár (vagy languszta?) már gazdára lelt.

Lassan pulai időnk is lejár, nem húzhatjuk tovább! Az amfiteátrumot kívülről már többször megnéztük, körüljártuk, ideje most már, hogy belülről is megismerjük. Nekem kívülről jobban tetszett, bár ehhez biztosan hozzájárult, hogy az amfiteátrumot is utolérte az antik színházak átka, nyári művészeti fesztivál képében. A fesztivál pedig reflektorokat, árusokat és rengeteg ronda színes műanyagszéket jelent. Sajnos.

És már búcsúzunk is Pulától. Fotósunk esti képekből állított össze egy csokrot. Úgy gondolom önmagukért beszélnek.

Hazautazásunk elég rosszul indult. Zsuzsa sötét hajnalon ébresztett, gyorsan pakoljunk! Kilépve a sátorból igazat kellett adnom neki. Körülöttünk igazán csúnya viharfelhők gyülekeztek és már villámlott is a távolban. Ennyire gyors sátorbontásunk még nem volt, pedig ráadásul a lehető legnagyobb csendben csináltuk, nem akarva felverni a szomszéd sátrak lakóit. Nem voltunk elég gyorsak, az utolsó hajtogatások közben már szemergett az eső. Nagy baj azért nem történt, otthon majd kiszárítjuk. Persze mire végeztünk a recepción, az eső amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan tovább is állt, még a nap is előkukucskált. Talán nem kellett volna kapkodnunk? A reggeli nap leszárította volna a kis esőt? Most már mindegy. Irány haza! Alig hagytuk magunk mögött a várost, a felhők ismét összeborultak felettünk, és jókora felhőszakadásba kerültünk.

Felkapaszkodva az Učka alagúthoz, sikerült magunk mögött hagyni az esőt. Csak néhány szendvicsre, és fotóra jutott időnk, és már tört is fel a zivatar a völgyből, hullott fejünkre az égi áldás. Gyorsan behajtottunk előle az alagútba.

Az Učka túloldalán sem volt sokkal jobb idő, a Trsat erőd is felhősapkát viselt. Egész utunk ilyen volt, hol eset, hol nem. De inkább esett. És utolsó képünk már a Badacsony, elég vigasztalan látványt nyújt.

Mit tesz isten, Zsuzsa mondása - ahol Ő van süt a nap - megint bevált! Hazaérve kellemes délutáni napsütésben szálltunk ki az autóból.
Csak tíz nap telt el, de ez a néhány nap annyi élménnyt nyujtott, hogy biztosan kitart jövő nyárig. Lesz miről mesélni, mire emlékezni. Bár ahogy kedves fotósomat ismerem, valamikor Mikulás tájékán már valami új célponton töri buksiját. Csak jót találjon!
Viszont látásra a jövő nyáron!

2006. augusztus 16-25.