2007 április 30.

Hétfö

Ki kell használnunk ezt a hosszú hétvégét. A négy napból az egyiket a természetjárásnak szenteljük. Legutóbbi túránk alkalmával elmaradt néhány helyszín, amit ez alkalommal próbálunk bejárni. Próbálunk, mert sajnos az előjelek nem túl bíztatóak. A túravezető dereka vasárnap nagyon elkezdett fájni, és hétfö reggelre sem javult. De ki hallott már olyat, hogy egy tervbe vett kirándulás elmaradjon? Tehát az irány ismét a

Vértes

Két célpontot jelöltünk ki előre, a Mária-szakadékot, és a Fáni-völgyet.
A többit majd útközben meglátjuk.
Induljunk!

Tatabányáig
Utunk Tatabányáig megegyezik az előző alkalommal megismerttel.
Persze a tarjáni kálvária hegy nem maradhat megörökítetlen.
Tatabányától az 1.számú főúton Budapest irányába megyünk Csákányos-pusztáig.
Hé, Zsuzsa! Itt jobbra kellett volna nézni, mert itt van az útmenti parkoló ahol az autót hagyjuk.

Csákányos-puszta
Gyalog folytatjuk utunkat. Csákányos-pusztát elérve első pllantásunkat a távolban látszó sípályára vetjük, melyhez a túravezetőneknek egy réges-régen történt bordatörés kellemes emlékei fűződnek.
Forduljunk jobbra a Csákányosi turistaház felé vezető útra, és kövessük ezt a kedves tapsifülest, amely jó darabon mutatta a helyes irányt.
És már itt is vagyunk, a turistaház alatt. Kövessük tovább a Kék jelzést.

Vörösmarty sorai jutnak eszünkbe

"Sík mezőben hármas út,
Jobbra, balra szertefut,
A középső célra jut."
Csongor úrfi, jó szerencsét.

Vigyázz Csongor úrfi, itt a képen alig-alig látható bal oldali út visz célra!

Előttünk a Mária-szakadék
Vagyis a Mária-szakadék bejáratához. Zsuzsa nem tud ellenállni a virágok és gombák látványának.

Mint egy őserdőben
A vadregényes helyen vezető ösvényt követve kapaszkodunk fel a szakadék végéig.

Majd erszkedünk vissza. Itt most a fájós derék miatt valóban használni kellett a turistabotot. És talán az is szerencse, hogy a dömösi Rám-szakadékkal szemben, itt nem a szakadék alján kellett sziklákon mászni.
De felejtsük már el a fájdalmat, és nézzük inkább ezt a gyönyörű helyszínt, élvezzük csodás hangulatát.
Még egy utolsó kanyar, és visszaértünk a hármas úthoz.

Nem volt kár a benzinért
A Mária-szakadék nem okozott csalódást, már most megérte a hosszú autózás. Lássuk mit nyújt a Fáni-völgy.

Persze ehhez megint autóznunk kell egy keveset. Csak két kilométer az 1. számú úton és jobbra letérünk a Vértesbe. Ezt az utat valamikor Terv-útnak nevezték, és a túravezető zsenge ifjú korában néhányszor végighajtott rajta.
De nem most!

Egy masszív acélsorompó megálljt parancsolt. Ez bizony némi kerülőt jelent. Csak egy percig tanácskoztunk, és már indultunk is. Tovább Szárig az 1-esen, majd egy olyan gyors suhanás következik, hogy Újbarok, Bodmér, Vértesboglár, és Csákvár megörökítetlen marad.

Folytassuk az előzőt!
Oda érkeztünk, ahol előző túránk véget ért, Vérteskozmára. A szokásos szertartás következik: autó le, hátizsák fel, túrabotok beszerzése a mindenhol megtalálható kidőlt fákról, és már indulhatunk is.

Hol szűkebb, hol kitáguló völgyben, gyönyörű erdőkkel szegélyezve kanyarog az út. Egy hosszú egyenest követő kanyarban balról becsatlakozott a Bodzás-árok felől érkező út. Valahol a fejünk felett a fák között sejtettük az Ördög-szószék szikláit. Sajnos térképünk nem jelölt arra utat, igy kitérő nélkül haladtunk tovább.

Hamarosan elértünk a Hirczy Károly tiszteletére állított emlékműhöz. És ekkor elérkeztt az a pillanat amikor a túravezető azt mondta:

Elég! Elég volt az aszfalton kopogó botok idegesítő hangjából, elég volt a lépten-nyomon elzúgó autók előli félrehúzódásból!

Míg Zsuzsa az emlékművet fotózta, a vezető térképet böngészett, és útirányt módosított.

Elég a kopogásból
Balra tértünk és a Zöld jelzést követtük egy darabig, majd jelöletlen erdei utakon mentünk tovább.
Zsuzsa azonnal talált gyüjteményéből hiányzó növényt. Egy gerinc tetején pedig vadetető, dagonyázó helyet örökített meg. (Túráink során nem elöször találunk ilyen vadlövöldöző helyet.)

Persze előbb-utóbb vissza kellett térnünk a korábban követett aszfaltra, és azon mentünk el a Fáni-völgy végéig. Szerettük volna megnézni a Fáni-völgyi barlangot és a Fáni-völgyi fülkesort, de sajnos csak vadcsapásokat találtunk fel a hegyoldalba. Kettőn fel is kapaszkodtunk, eredmény nélkül.
Zsuzsa lefotózott egy sárga ernyős virágzatú növényt, amelyről otthon kiderült, ez sem a nevezetes Magyarföldi husáng.

Barlang nélkül
Beletörődtünk, hogy a barlang és a fülkesor ezúttal rejtve marad előttünk. Elindultunk hát vissza Vérteskozma felé. Zsuzsa nem tud betelni a gombákkal. Talán Bükkfa taplók?

Utunk gyönyörű helyen vezet, de borzalmas a kopogás, és az autóforgalom akkora mint Annavölgyön a főutcán. Hogy kerül ide ennyi autó a sorompókkkal lezárt területre?
Visszaérve Kozmára kíváncsiságból megnéztük az ottani sorompót.
A megoldás egyszerű, nincs lezárva. Azért rendesek az autóstársak, mindenki becsukja maga mögött!

Mindíg a bendőnkre gondolunk
Ebédünket ezúttal Vérteskozma mellett, egy csendes útszéli pihenőhelyen készitjük el. Munkabeosztás a szokásos. Tűzrakásért a derékfájós, sütésért a fotós a felelős.
Az erdményt mindketten élvezzük.

Bányászkodjunk
Úgy gondoltuk, hogy ebéd utáni programnak a gánti bauxitbánya éppen megfelelő lesz. Nincs is nagyon messze, és fotósoknak hálás témát kínál.
A villanymozdony, és a népes-nek nevezett személyszállító kocsi mifelénk, a szénbányákban is használatos volt.
Bár itt Gánton külszini bányászat folyt, a múzeumot egy mesterségesen kialakított vágatban helyezték el.
A múzeumból kijőve lesétáltunk a Bagoly-hegyi bánya területére.

Marsbéli tájon
A valószerűtlenül vörös, marsbéli tájon végigvezető tanösvény sok érdekes dolgot mutat meg. Sajnos a tájékoztató táblák néhol már hiányoznak. A képek magukért beszélnek.

Dombra fel
A múzeum parkolójával szemben az országút túloldalán jó kilátással kecsegtető sziklás domb megmászása nem maradhat el.
A domb oldalában Zsuzsa egy pompás Bíboros kosbort kapott lencsevégre.
A túravezető gyorsan kényelembe helyezi magát.

Három bányaterület van
Alattunk a Bagoly-hegyi bánya, és a már jócskán benőtt Melegesi fejtés. Valamikor, sok évvel ezelőtt, még csak ez utóbbi volt bejárható és olyan csupasz volt mint a Bagoly-hegyi most.
Jobbra, valahol a fák mögött van a harmadik, talán legnagyobb fejtés, a Hosszú-harasztos.

Mégegyszer bányászkodjunk!
Jól esett a lazítás a napsütötte dombtetőn, csak óránk pittyegése figyelmeztetett az idő múlására. Ideje indulni. Leballagtunk a dombról, és némi frissítő gánti víz kortyolása után hazafelé fordítottuk autónk hűtőrácsát.
Majkpuszta előtt tábla figyelmeztetett: Bányászati múzeum. Ha már úgy is bányából jövünk, akkor nézzük meg, legyen ez egy bányás nap. Annál is inkább, mert erről a bányáról egy számunkra nagyon kedves személy sokszor mesélt.

A bejáratnál lévő tábla szerint 20 perc volt hátra a nyitvatartásból, de azért becsengettünk, hátha mégis! Semmi mozgás. Már indultunk volna amikor még egy látogató érkezett, egy magányos túrázó. Ő is csengetett. Néhány perc múlva egy autóval újabb csapat csatlakozott hozzánk.

Úgy gondoltuk ennyi ember miatt csak meghosszabbítják a nyitvatartást. Sajnos csalódtunk. A múzeum alkalmazottja ekkor kisérte ki az utolsó látogatókat, és mondta, sajnálja, de legalább másfél óra kellene ahhoz, hogy végigjárjuk a látnivalókat.
Majd legközelebb, ha erre járunk betérünk mégegyszer.

(Nos azóta ismét jártunk erre, és megnéztük a múzeumot. Sok érdekes tárgyi és technikai érdekesség látható, tapintható. Számunkra talán az aknagépház volt a legizgalmasabb.
Akit érdekelnek a bányászati emlékek, és erre jár, ha teheti, ne szalassza el.)

Majkon megállunk!
Említettük, hogy vannak olyan helyek amelyek mellett nem lehet elmenni megállás nélül. Majkpuszta is ezek közé tartozik. Meg is álltunk.
Ezúttal nem mentük fel a kastélyhoz, csak a tóparton üldögéltünk egy kicsit. Fotósunknak gyengéje a víz.
Lehet az folyó, tenger, vagy mint jelen esetben halastó, Őt nehéz tovább mozdítani.
Volt már róla szó valamikor, talán a Strázsa-hegyen, hogy a repülőgépeket is szereti. No tessék, itt van felettünk. És befejezésként egy újabb kép a tóról.

Kellemes fáradtsággal értünk haza.
Annyi baj legyen!